Nemzetközi vezetői konferencia Budapesten

2016. október 7–8-án harmadik alkalommal rendezik meg Budapesten a GLS (Global Leadership Summit) nemzetközi vezetői konferenciát.

A Magyar Evangéliumi Szövetség – Aliansz és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) védnökségével a MOM Kulturális Központban kerül sor a kétnapos eseményre, melyen nyolc külföldi szakember - többek között amerikai lelkészek, sikerkönyvszerzők és üzletemberek - előadásai hangzanak majd el. Az idei esemény magyar előadója Lénárt Viktor, evangélikus lelkész, a GROW csoport vezérigazgatója.

Ez a kétnapos felekezetközi esemény segítséget nyújt abban, hogy a résztvevők jobb vezetővé váljanak és magukévá tehessenek egy sokkal nagyobb víziót – amiért Isten vezetésre hívta őket. A szervezők fő célja, hogy a vezetői készségfejlesztés révén segítsék a gyülekezetek növekedését. A Chicago melletti, Bill Hybels lelkész által vezetett Willow Creek Gyülekezetből indult el ez a kezdeményezés, melyet ma már a világ több mint 120 országában rendeznek meg évről évre.

Bővebb információ, online regisztráció és jegyvásárlás a http://glshungary.org oldalon.
Beharangozó videó: https://www.youtube.com/watch?v=L2w8jnrMGmU
Közösségi oldal: https://www.facebook.com/glshungary/

*

Várjuk önkéntes segítők jelentkezését! Részletek hamarosan a honlapon és a Facebookon!

Jelentkezz önkéntes csapatunkba és légy részese Te is a 2016-os GLS Nemzetközi Vezetői Konferenciának! Új élmények, ismerősök és egy fantasztikus nemzetközi csapat vár, hogy a Te segítségeddel új szintre emeljük a vezetést Magyarországon!

Várunk, ha:
? elmúltál már 16 éves,
? precíz, felelősségteljes, lelkes és nyitott vagy a közös munkában.
? szeretnél tapasztalatot szerezni egy nemzetközi rendezvény megszervezésében és lebonyolításában
? szeretnél szakemberek mellett dolgozva új ismeretekre, kapcsolatokra szert tenni

Az alábbi területekre keresünk önkénteseket:
? HOSTOLÁS/RENDEZVÉNYSZERVEZÉS
? FORDÍTÁS/TOLMÁCSOLÁS
? ONLINE MARKETING
? PROMOCIÓ
? KÖZBENJÁRÁS
? SZÁLLÍTÁS, LOGISZTIKA

Jelentkezz Hornyák Bettynél, írj a h.betty_88@hotmail.com címre!

 

Képek: 
Nemzetközi vezetői konferencia Budapesten